4. Lecke - Nézetek az iskoláról, tanárról, tanulóról, tanításról és tanulásról - metafora alkotás és elemzés

1. feladat - a metafora fogalmának tisztázása

4-6 fős kiscsoportokban:

Gyűjtsék össze, ki mit tud a metaforáról; mit jelent a metafora fogalma, milyen összefüggésekben találkoztak már vele?

Mit gondolnak, az emberi gondolkodásban, kommunikációban mi lehet a metafora szerepe?

A fenti kérdések megválaszolásával és kifejtésével készítsenek definíciót, rövid leírást a metaforáról!

A csoportok által választott szószólók ismertessék a csoportok eredményeit!

Az oktató rövid összefoglalása a metaforáról, a jelentésátvitel lényegi elemeiről, a metafora kutatási, oktatási felhasználásáról!

egyéni feladat:

Alkossanak metaforát a tanár, a tanuló, a tanítás, a tanulás, az iskola fogalmaival! Először egészítsék ki a befejezetlen mondatokat, majd indokolják írásban a megoldásukat! (A metaforák száma változhat a csoport létszámához illeszkedően. Kb. 25 fős csoportnál öt, 20 fősnél négy, 15 fősnél három... metaforát tudunk feldolgozni 4-6 fős csoportokra osztva.)

A tanár az (egy)....

A tanuló az (egy)....

A tanítás az (egy)....

A tanulás az (egy)....

Az iskola az (egy)....

Ezt követően az oktató megkéri a hallgatókat, hogy az általa kiosztott szókártyákra írják fel mind az öt metaforájukat (befejezett mondatot) indoklás és név nélkül.

szókártya méretű (A/6) papírlapok minden résztvevőnek (lehet 5 színben is, így minden metafora - iskola, tanár... más színnel jelölhető)

Az oktató összegyűjti és öt halmazba rendezi a metaforákat.

4-6 fős kiscsoportokban:

Minden csoport egy halmaz metaforacédulát kap (tanár, tanuló, tanítás, tanulás, iskola). A halmazokat közös tulajdonságaik alapján csoportokra bontják, és elnevezik a csoportokat a rá leginkább jellemző szóval. (forrásfogalom)

Ha a metaforákat sikerült mindenki számára elfogadható módon rendezni, és a csoportokat elnevezni, felragasztják őket egy csomagolópapírra, majd a plakátot a csoporthoz legközelebbi szabad falfelületre.

csomagolópapír, kenőfejes és felületkímélő ragasztó

4. feladat - összegzés

frontális megbeszélés:

Minden csoport beszámol a munkájáról, ismerteti az eredményeket, jellemzi a munka folyamatát, az együttműködést, a közben felmerült kérdéseket és problémákat.

Az egyes csoportok bemutatója után hasonlítsuk össze a forrásfogalmakat! Az egyes metaforák csoportjai között látható-e összefüggés? Ha igen, milyen, hogyan fogalmazható meg a kapcsolat?

egyéni feladat:

Írásban fogalmazzák meg a lecke tapasztalatait, reflexióit:

- a metafora módszeréről

- saját metaforájuk tartalmáról

- saját metaforáik összefüggéseiről

- a közös munkáról.

Kilépő cédula vázlatos fogalmazása is hasznos lehet!

Metafora

http://hu.wikipedia.org/wiki/Metafora

Letöltve: 2010-08-01

A metafora (elterjedtebb, de "helytelen" -magyarosodott- formában metafóra) (ógörög: μεταφορά - átvitel) összevont, egybecsúsztatott hasonlat, két fogalom, tulajdonság tartalmi-hangulati kapcsolatán alapuló szókép. Két szerkezeti eleme van, az azonosító és az azonosítandó. A hasonlattól formailag annyiban tér el, hogy nincs benne valamilyen grammatikai jelzés.

Igen fontos, a természetes nyelvekben meglévő felhasználási lehetősége, hogy pótoljon egy hiányzó elnevezést (üveg nyaka, szája stb.).

A köznapi beszédben és az irodalomban is azonosítandó tartalmak megragadhatóvá tétele („virágot virágnak"), néha pedig egyenesen különbözőségeik elsikkasztása érdekében metaforák százait, ezreit alkalmazzuk nyelvünkben, leginkább a retorikában, a politika nyelvezetében, ahol részben el akarják kerülni a dolgok nevén nevezését, és ahol részben nem létező dolgokról beszélnek „képes beszéd" formájában.

Az ókorban metaforának nevezték azt a jelenséget, amikor valaki egy hasonlatot használt egy általa meg nem nevezett dolog nevén nevezése helyett, azért, mert (1) az egyik dolog hasonlít a másikra, vagy (2) nem létezik megfelelő szó az említett dologra (nyelvi, szókincsbeli hiányosság esete).

„... [a metafora] helyénvalónak látszik, ha a szóban forgó dologra nincs külön kifejezés, így e szóképet a megvilágítás, nem üres szójáték céljára alkalmazzuk" (Cicero, 228)

„Névátvitelnek azt nevezem [...] amikor a hasonlóság alapján átvisszük valamely szó jelentését egy másikra, vagy díszítő célzattal, vagy a nyelv fogyatékossága miatt." (Cicero, 231)

Quintilianus a katachrésis/abusio elnevezéssel illeti a metaforának azt a használatát, amikor „névvel nem rendelkező [...] dolgoknak olyan nevet adunk, amely közel esik hozzá" (Adamik, 223), s csak akkor nevezi metaforának a szóképet, ha olyan dologra alkalmazzuk, amelynek van neve. (Cornificius, 318-9; 159. lábjegyzet) Ez a megkülönböztetés azonban nem általános az antik retorikában. Például Cornificius a téves szóhasználatot nevezi katachrésisnek/abusiónak (a szó szótári jelentése egyébként 'visszaélés'), a quintilianusi jelentés nem szerepel nála; a metaforának hat funkcióját sorolja fel (szemléletesség, tömörítés, az obszcenitás elkerülése, nagyítás, kicsinyítés, díszítés), s ezek között sem szerepel a nyelvi hiány (latinul inopia) kiküszöbölése. (Cornificius, 252-3)

Ugyanakkor a metaforák figyelmen kívül hagyása, használatának logikátlansága napjainkban nem is az irodalmi, hanem a szakszövegek fordítása területén okozhat nyelvi kimérákat. Például egy angol nyelven megírt szöveg fordítása során adódik, hogy a szöveg egy olyan szókincset használ, amelynek tagjai egymáshoz képest logikusan és képszerűen vannak kialakítva, egy „nagy metaforát", metafora-hálót alkotnak. Ha a fordító ezt nem érzékeli, vagy érzékeli, de magyarul nem tudja visszadni, az erdetileg összefüggő metaforák közötti kapcsolatok megszűnnek. Ezáltal a kapott fordítás képi megjeleníthetősége, fogalmi elképzelése, logikai megragadhatósága nagyban leromlik. (Részleges megoldás az lehet, hogy a szavak egy részét meghagyja eredeti nyelven.)

Kiefer Ferenc (2000): A kognitív nyelvészet: új paradigma. In: Pléh Csaba - Kampis György - Csányi Vilmos (szerk.): A megismeréskutatás útjai. Akadémiai Kiadó, Budapest, 123. o.

„...a metafora olyan folyamat, melynek révén egy adott konceptuális területről származó elemet úgy használunk, hogy egy másik konceptuális területhez tartozó elemet hívunk elő vele. Mindez az adó és a megcélzott terület közti szerkezeti hasonlóságon alapszik. A metaforikus kifejezések egymással tipikusan összefüggő elemek »cluster«-eiként lépnek fel, melyek a különböző kognitív területek közti kapcsolatokat tükrözik..."

Vámos Ágnes (2003): Metafora a pedagógiában. Gondolat Kiadói Kör, ELTE BTK Neveléstudományi Intézet, Budapest. (10-11.oldal)

A metafora (görög 'átvitel') összevont hasonlat, két dolog vagy fogalom tartalmi, hangulati kapcsolatán alapuló szókép. Két szerkezeti elme van, a kifejező (azonosító) és a kifejezett (azonosított). Más megfogalmazásban: szimbolizáló és szimbolizált vagy hordozó (vehicle) és szimbolizált (tenor), jelölő és jelölt, esetleg főalany és másodlagos alany. Már e néhány mondat is jelzi, hogy a metaforával foglalkozók sokan vannak, és saját nézőpontjuknak megfelelően választják meg a problémákat és azokat a szavakat, amelyek használatával a jelenség leírását legmegfelelőbbnek tartják. A metaforát általában a mélyebb értelem és a bonyolultság különbözteti meg a hasonlattól, amely nyílt összehasonlítás (sétáltam, mint felhő), s összetettsége a metonímiától, mivel ez utóbbi csak egy részt vesz alapul (az iskola kirándulni ment=tk. a tanulók és tanáraik). A metaforát sok szempont alapján lehet osztályozni.

A hasonlóság forrása szerint:

• belső (Hédi néni törődik velünk, vigyáz ránk, ő itt a szülőnk);
• külső ( A tanító nénink, Vali néni úgy öltözik, mint egy gazdaasszony).

Szerkezet (alak) szerint:

• kifejtett/kéttagú/összetett/teljes (Az osztály kész cirkusz, s Peti a bohóc benne.);
• kifejtetlen/egytagú/egyszerű („Az [oktatási] rendszerben sok a zsákutca. Vágó, 1999).

Hatás szerint:

• kreatív (Az iskola tudásgyár -Kozma, 1985) és hagyományos („A pedagógia művészet. - Kim, 2001);
• művészi („A semmi ágán ül a szívem" -József Attila) és köznapi (Rázza a rongyot.)

Céljuk szerint:

• szemléleti (A világegyetem tágulása olyan, mint egy felfúvódó léggömb felülete.);
• hangulati (vadállati csürhe).

Szófaja szerint:

• főnévi (A kosár feneke)
• igei (A tudásszint emelkedik.)
• melléknévi (Csípős megjegyzés).

Vámos Ágnes (2001): A metafora felhasználása a pedagógiai fogalmak tartalmának vizsgálatában. In: Magyar Pedagógia. 101. évf. 1. szám. 86-87. o.

A metafora fogalma, jelentősége

A tanárképzés visszatérő kérdése, hogy milyen nyomot hagy maga után a tizenhét évnyi tanulás, azaz hogy milyen tanár-, tanuló- illetve tanításképpel lép be a jelölt az osztályterembe, s áll a tanári asztal másik oldalára. Ha a hallgatóknak a képzés során arra a kérdésre kell válaszolniuk, hogy mit jelentenek ezek a fogalmak, akkor jó esetben az ide vonatkozó, megtanult elméleti fejezethez fordulnak a válaszért. Azt azonban ebből nem tudjuk meg, hogy a pedagógiai fogalmakat valóságosan hogyan értelmezik (Falus, 1986; Falus és mtsai, 1989; Szivák, 1999; Golnhofer és Nahalka, 2001), s milyen a hallgatókra jellemző gondolkodásmód.

A fogalmak az egyéni tapasztalatokban alakult fogalomcsírára támaszkodnak, az ember prototípus-alkotási képessége segítségével. A hétköznapi tapasztalat azt mutatja, hogy egy entitás, példánkban a tanárok (vagy a tanulók, a tanítás, a tanulás, az iskola) tulajdonságai sokban hasonlítanak egymáshoz, de legalább annyiban különböznek is. Az individuális és az általános tulajdonságok között az teremthet kapcsolatot, hogy az ember képes a tulajdonság-kontinuumból elemeket kiválasztani, s csak azokra figyelemmel az azonos csoportba sorolás műveletét elvégezni. Ugyanakkor más tulajdonságokat, amelyek szintén fontosak, de a megfigyelés szempontjából irrelevánsak, képes figyelmen kívül hagyni. Fogalmaink bonyolultak, egyesek maradéktalanul leírható jelentéskomponensekkel rendelkeznek (pl. a piros szín), mások esetében nem lehet pontosan meghatározni a jelentéssel lefedni szándékozott kategória határát, mivel azok az elemek, amelyek alapján a kategorizálás végbemehet, nem képeznek zárt halmazt. Ilyen például a tanár-kategória, hiszen a tanárok sokfélék, s nem zárhatjuk ki teljes biztonsággal azt, hogy nem találkozunk-e valakivel, akinek tulajdonságai alapvetően mások lesznek, mint amilyenekről eddig a tanárság kapcsán gondolkodtunk, s ezért némileg módosítanunk kell a kategórián. Más esetben a fogalom eseményjellege miatt nem állapítható meg a pontos jelentés csupán nyelvi elemzéssel, szükségesek hozzá nem nyelvi, például kulturális ismeretek is. A tanítás fogalma más tartalommal bír az iszlám országokban, Ausztráliában és Magyarországon. (Ellentétben például az előbb említett piros színnel.) Speciális helyet foglalnak el a tudományos fogalmak, amelyek jelentésének alakulásában a tudomány belső logikája, illetve például a társadalomtudományokban az emberről kialakított kép eltérései is tükröződnek (König, 1999). Mindezek a kérdések a fogalmakról való gondolkodással is összefüggnek, nevezetesen azzal, hogy kik mennyire fogadják el, hogy a fogalmak mindig ugyanarra vonatkoznak, legfeljebb a róluk alkotott elképzelések különböznek. (Csapó, 1998; E. Szabó, 1996; Laki, 1999; Neumer, 1999; Tarkó, 1999; Kiefer, 2000; Vámos, 2001). Pedagógiai fogalmaink megértéséhez, a fogalmak mögötti jelentés vizsgálatához a metafora mint kutatási módszer is felhasználható. A metafora átvitelt jelent, amely két entitás közötti közös tulajdonságok alapján jön létre. A jelentésátvitel a tudat mélyén következik be, ezért a kognitív nyelvészet metafora-felfogása szerint a metafora olyan jelentést, tapasztalatot is definiálhat, amely korábban nem volt ismert, azaz konceptualizálhat (Leino, 1993; Kövecses, 1998; Kiefer, 2000). Ezt használják ki azok a külföldi pedagógus-kutatások is, amelyek a metaforizálás segítségével vélik segíteni a tanárrá válás folyamatát, az énreflexiók dekódolásának technikáival megismertetve a kezdő tanárokat (Ben-Peretz, Mendelson és Kron, é.n.; Stokes és Bullough, 1994). Szerintük a metaforák fejlődése jellemezheti azt a viselkedési utat, a tanári tudásnak azt a változását, azt a tanári pályatanulást, amely a kezdő pedagógusok esetében végbemegy. A metaforák lényegében énidentitás jelzők, s meglepően jól tudnak redukált képet festeni az egyén világgal való kapcsolatáról.

A metafora tudományos kutatásban való felhasználásához elfogadtuk, hogy a megismerés során a metafora megelőz(het)i a fogalomalkotást, s hogy a metafora tudati kialakításában nagy szerepet játszanak a még tudatossá nem vált élmények. Azaz, hogy a láthatatlan, a kimondhatatlan. jelölésére is képes, s hogy a metaforizálás a mély rétegekbetörténő leszállást, majd az ott tapasztaltakkal a felső szintre való visszatérést jelenti.(A metafora, a nyelv és a pedagógusi gondolkodás kapcsolatáról lásd bővebben:Vámos, 2001) E kérdések a fogalmi gondolkodás, a fogalmi hierarchia, a kategorizáció, a kognitív pszichológia, pedagógia és nyelvészet álláspontjaiból vezethetők le, s ezek a metafora- és jelentéselemzés alapjai (Csapó, 1992; E. Szabó, 1996; Kövecses, 1998; Pléh, 1998; Laki, 1999). A metaforákkal küldött üzenetek tehát értelmezhetők és elemezhetők.

Vámos Ágnes (2003): Metafora a pedagógiában. Gondolat Kiadói Kör, ELTE BTK Neveléstudományi Intézet, Budapest. (68-69.oldal)

Metafora a közoktatásban

Szavain, kifejezéseink megválogatásával megtervezhetjük a hatást, megkönnyíthetjük a megértést. Ebben a folyamatban a metaforának is megvan a maga szerepe. Arisztotelész szerint „a metafora segíti legjobban a tanulást..., mert különleges világosságot, kellemességet és furcsaságot hordoz magában" ( Griffin, 2001. 289.). A tudatos alkalmazók azt vallják, hogy segítik vele a tantárgyi tartalom megértését, az új ismeret befogadását vagy a régi szisztematizálását. Vannak, akik használják ugyan, de ennek nincsenek tudatában, nem élnek szándékosan a lehetőségekkel. S vannak olyanok is, akik szerint a metafora alkalmazása káros, hiszen ahelyett hogy a megértést segítené, tévútra viszi a diákot, felesleges és homályos jelentésközvetítést, nyelvhasználati lazaságot eredményez.

A metafora oktatási funkciója

Metafora mindenhol van, ahol van nyelv, kép, szimbólum stb. Mivel nem választható el a megismeréstől, a tanulástól, ezért nem köthető kizárólagosan az oktatási folyamat meghatározott szakaszához vagy módszeréhez. Felhasználható az előzetes tudás feltárására, az új ismeret megtanítására, a rendszerezésre, ellenőrzésre. Beilleszthető az oktatási stratégiák közé, például a fogalomtanításkor vagy a gondolkodásfejlesztésnél. Kombinálható a bemutatással, a magyarázattal, a megbeszéléssel. Újszerűsége pozitív érzelmeket kelthet, azaz pedagógiailag motiváló hatású.

...

Tudatos felhasználása azért is kézenfekvő, mert - mint korábban láttuk - nyelvünk, így a pedagógia nyelve, gondolkodásunk eredendően metaforizált. Leino és Drakenberg (1993. 36-37.)irodalmi áttekintése szerint általánosságban a következők szólnak mellette:

• „élénkíti a képzeletet, segíti a felidézést, segíti az ismert és kevésbé ismert közötti kapcsolat kialakítását;
• új perspektívákat nyit meg tanuláskor, ráébreszt a hasonlóságokra és különbségekre, megközelíthetővé teszi azokat a jelenségeket, amelyek még nem megnevezettek, nem tudatosak, nem leírtak;
• megkönnyíti a tanulást, mind az új konceptualizálás, mind a gyakorlás terén.

A metafora segítségével az ismeret biztonságosan kialakulhat, úgy rögzülhet, hogy később hozzáférhető legyen. Segíti a tanulót a szükséges konceptuális váltásban azzal, hogy megkönnyíti az absztrakt fogalmak megértését; elképzelhetővé teszi azokat a valóságos jelenségekkel való hasonlóság révén. Felébreszti az érdeklődést, fokozza a motivációt. Segíti a tanulót előzetes tudásának mozgósításában, ez utóbbi téren megvilágíthatja a meglévő koncepciókat, amelyek akadályozzák az új ismeretek elsajátítását. (Duit, 1991; Treagust, 1992.)